Folytatjuk a ‘Legszebb gyerekszoba‘ sorozatunk következő gyöngyszemével, a bájos Eleni és Lili-Rose szobájának bemutatásával. Az édesanya, Horváth Melitta már gyakorlottnak mondható, ami a költözéseket illeti. A megélt tapasztalatok, kísérletezések mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy ez a finom, igazi kislányszoba megszülethessen sok-sok egyedi és kreatív részlettel. Olvassátok szeretettel a Melániával készített interjút:
Mikor fogtál hozzá a gyerekszoba tervezéséhez?
Nagyon hirtelen döntöttünk a költözés mellett, gyakorlatilag egyik napról a másikra, ezért ahogy megegyeztünk, hogy megyünk, már forogtak a kerekek a fejemben! Tőlem ez azonban nem meglepő, hisz az utóbbi 3 évben ez volt a 3. költözés, így boldogan vágtam bele az újabb design tervezésébe. A Pinteresten rendszeresen követem a legújabb trendeket, és például a tavalyihoz képest sokat finomodott a stílusom. Nagyon izgatottan vártam, hogy a kreatív munkát is elkezdhessük.

Miért választottátok a vízszintes tagolású festést? Európában egyre nagyobb divat, de nálunk még csak elvétve látni. Így volt tervezve, hogy nem határozott egyenes, hanem „rusztikus’ az átmenet a két szín között?
Sok-sok képet mentettem le magamnak olyan gyerekszobákról, amik tetszenek, de ezt éreztem a legkülönlegesebbnek. A másik kedvenc ötletemet már egyszer megvalósítottam az előző gyerekszobában és nem szerettem volna ugyanolyat festeni.
Hosszan soroltad, hogy mennyi mindent saját kezűleg, családilag készítettetek. Miért volt ez fontos Neked? Gyerekkorodban is szerettél kreatívkodni?
Amióta az eszemet tudom mindig van valami kreatív elfoglaltságom, amit édesanyámtól örököltem valószínűleg, mert ő is a mai napig mindig alkot valamit. Mostanában legfőképpen a gyerekeknek varr játékokat vagy kiegészítőket. Én a lányok előtt legfőképpen a sminkesek világában éltem ki magam. A művészeti iskolán is sokat gondolkoztam, hogy ebbe az irányba menjek tovább, de a lakásban is számtalan dolog nekem köszönhető, így a lakberendezői szakma is megfordult a fejemben. Számomra azért fontos, mert ami szeretettel készül, abba belekerülnek ezek az energiák is, így valóban életre kelnek körülöttünk a tárgyak. Jó érzéssel tölt el, hogy akárhová nézek, tudom, időt és energiát nem sajnálva azt valaki értünk alkotta meg. Ilyenkor megtelik a szívem boldogsággal. Igyekszem ezeket a nézeteket a lányaimnak is tovább adni, mert nincs annál értékesebb, mint mikor valaki szeretet tesz egy ajándékba, tárgyba, műbe.

Mi az a részlet, ami Neked a legjobban tetszik?
A szivárvány és az alatta lévő ülőke. Én imádnám, ha gyerek lennék! Hamarosan a polcok is felkerülnek és tökéletes kis olvasórész lesz belőle.

Mi az, amit magyar márkától szereztél be?
Sajnos a ti esőcseppeiteken kívül minden még az előző gyerekszobából maradt meg, annak is a nagy részét még évekkel ezelőtt Németországban szereztem be, mikor ott laktunk.
Sokáig tart ebben a gyerekszobában a rendrakás?
Nálunk minden rendszerezve van kategorikusan, így pillanatok alatt mindent a helyére tudunk tenni. Gyerekkorom óta szeretem magam körül a rendet, és az átláthatóságot, így ez most sem volt kérdés, hogy a kinézet mellett a praktikusságra is figyeltem. Véleményem szerint azért rossz, ha minden egy helyre van bedobálva, mert elveszíti a jelentőségét egy-egy játék az alkatrészei vagy kiegészítői nélkül. Ezáltal csak egy nagy bazár lesz, amivel a gyerekek sem tudnak mit kezdeni. Egyetlen ilyen fiók van nálunk, amibe tényleg csak ilyen limi-lomi (számomra) értelmetlen játékok vannak, de ezt is rendszeresen szelektálom.

Mit tanácsolsz a gyerekszoba berendezése előtt állóknak?
Ne gondolják túl a gyerekszoba tervezés anyagilag! Rengeteg dolog kivitelezhető filléres megoldásokkal, kreatív hozzáállással, használt bútorok felújításával! Ha van egy bizonyos anyagi keret, érdemes ahhoz mérten elsősorban csak azokat a dolgokat megvásárolni, amit tényleg nem lehet saját kezűleg vagy használtan megoldani!
Miért szeretnél külön olvasókuckót a gyerekszobába? Mi a kedvenc könyvei a lányoknak?
Rengeteg játékuk van a lányoknak, de az én nézeteim szerint a könyvek hordozzák a legnagyobb értéket magukban és ezt is szeretném megtanítani nekik is. Ismét csak a saját gyerekkoromhoz tudok visszanyúlni, hisz emlékszem, egy-egy könyv hányszor megfordult a kezemben. Legfőképp tudományos könyvek, és esténként anyukám is mesélt nekünk. Nekem akkoriban a régi magyar kép nélküli népmesés könyvek voltak a kedvenceim. Így nagyon várom, hogy ők is abba a korba érjenek, mikor már ilyen komolyabb meséket is el tudok nekik mesélni. A lányoknak jelenleg az egyik szakadt könyv a kedvence, ami tele van képekkel, amit még attól az osztrák családtól örököltünk, akiknél édesanyám dolgozik babysitterként.
Varázsolj Te is pasztell gyerekvilágot!
Nyugalmat áraszt ez a bájos gyerekszoba fehér bútoraival, a kiegészítők világos árnyalataival. Egyszerre barátságos és időtálló. Ha Te is szeretnél hasonló hangulatot teremteni, szeretettel ajánljuk figyelmedbe kisbútorainkat, dekorációinkat, tárolóinkat:
-
Tipi indián sátor – Shabby ChicLegolcsóbb: 89 990 Ft
-
Akciós termékSkandináv stílusú gyerek asztal és szék szettOriginal Ár was: 65 970 Ft.33 000 FtCurrent Ár is: 33 000 Ft.
-
Olli Ella® Manócekker – natúr29 990 Ft
Vélemény, hozzászólás?