Levi augusztusban múlt hat éves és már csak hónapok választják el attól, hogy két testvérével és szüleivel együtt új otthonba költözzenek. Hogyan lehetne ennek a srácnak egy menő szobát rittyenteni? Nincs könnyű helyzetben, középső gyerekként sok mindennel meg kell küzdenie, ezért jó lenne, ha a szobája maximális erőforrása és visszavonuló kuckója lenne. Levi megőrül a munkagépekért, a horgászatért és nem mellesleg a focit is szereti! Mindegyik téma nagyon jól leképezhető egy fiúszobára, de hogy melyikre esik a fiatalúr választása???
Gyerekszoba
Csajos falióra rendel!
Egy korábbi DIY falióra projektünk nyomán annyira fellelkesültek a lányaink, hogy rögtön rendeltek is egyet maguknak! No persze nem gombosat, mert az egyelőre túl elvontnak tűnik, de valamilyen számosat „lányos kivitelben” szívesen láttak volna. Megígértem, hogy a hétvégén megcsinálom, s most két vendégeskedés között sort is kerítettem rá. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: igen csajosra sikerült a ketyegő.
Ha egyediség kell a gyerekszobába – készíts névfüzért!
Az első papír névfüzéremet egy babalátogatás alkalmával vittem ajándékba, ami Lizának készült. Azóta nagy örömömre egyre több zászlófüzér kerül ki a kezeim alól, és az már csak hab a tortán, hogy más alkotókedvűeket is sikerült bevonnom a készítésébe. Ezáltal döbbentem rá csak igazán, milyen gazdag ez a téma, mennyire sokszínű és sokféle változata van.
Hogyan tároljuk okosan a gyermekkönyveket?
Könyvimádatunknak hála ki is növünk minden könyvespolcot, amit eredetileg terveztem… no persze ez legyen a legnagyobb bajunk! 🙂 Viszont, ha már így alakult, gondoltam csinálok egy személyes válogatást a kedvenc könyvtartó alkalmatosságaimból, hátha van még egy ilyen későn érő fanatikus, mint én. 🙂 Nem győzöm hangsúlyozni: gyermekkönyvek tárolása is lehet kreatív!
Elkészült a gyerekszoba dekor – IKEA alapdarabok és pasztell kiegészítők
’Minden terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle’ – tartja a mondás, és azt hiszem, ezúttal elégedettek lehetünk. Egy picit persze izgultam, hogy minden elkészüljön időre a gyerekszoba tuningolásához, hiszen aztán 700 kilométert kellett utaztatni a komplett csomagot a szükséges szerszámokkal együtt. Az előkészületek feszített tempóban haladtak, volt, hogy naponta két csomag is érkezett és egymást váltották a polcok a rögtönzött festő asztalomon. S hogyan milyen lett a végeredmény? Gyere és nézd meg!
Pasztell gyerekszoba dekor – IKEA alapdarabok kreatív ötletekkel feldobva
Sokáig azt gondoltam, akkor van kész egy helyiség – legyen szó akár konyháról akár gyerekszobáról, ha bebútorozzák. Ma ezt az állapotot csak félkésznek tartom. Különösen így van ez akkor, ha nem egyedi, hanem nagyáruházi forrásból származnak a portékák. Az IKEA egy biztos, jó minőségű és jól használható ALAPOT teremt, amit meg kell tölteni -SZEMÉLYISÉGGEL. Aktuális „alanyaim” két örökmozgó, ellenállhatatlan kislány, akik hiába laknak több száz kilométerre tőlünk, nem érezzük a távolságot, mindig ott vesszük fel a fonalat, ahol utoljára letettük. Vedd fel most Te is Velünk a fonalat!